Rólunk

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség a szlovéniai magyar nemzeti közösség csúcsszervezete. Céljai és feladatai közé tartoznak a muravidéki magyar közösség, annak anyanyelvének és nemzeti tudatának megőrzése, az alkotmány és a jogszabályok által biztosított külön jogok gyakorlása, valamint nemzeti érdekeinek érvényesítése. Az MMÖNK a Szlovén Köztársaság Alkotmánya és a Nemzeti önkormányzati közösségekről szóló törvény értelmében jött létre.

A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja 2017-2020 sikeres befejezését követően a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség a következő, 2021-től 2024-ig tartó időszakra vonatkozó Program megvalósításával folytatja a munkáját. Mindkét Program célja az őshonos magyar nemzeti közösség által lakott terület gazdasági alapjainak fejlesztése, ami új munkahelyek létrehozását és a meglévők megőrzését, új infrastruktúra kialakítását és a meglévő modernizálását, valamint a térség vonzerejének növelését jelenti.

A program három intézkedésből tevődik össze:

  • Gazdasági befektetések ösztönzése a programterületen,
  • Idegenforgalmi tevékenységek és termékek létrehozásának ösztönzése,
  • A programterület promóciója és a program kivitelezésének támogatása.

A felsorolt intézkedések számos terület összefüggő egységét alkotják, amelyek célja elsősorban új munkahelyek létrehozása és a meglévők megőrzése, új infrastruktúra kialakítása és a meglévő modernizálása, valamint a programterület vonzerejének növelése, de főleg a programterületen adódó lehetőségek kihasználásának támogatása. A térség különböző turisztikai nevezetességekkel és látványosságokkal rendelkezik, az idegenforgalom pedig évről évre növekszik. Külön ki kell hangsúlyozni a gazdag kétnyelvű magyar-szlovén kultúrát, a néphagyományt, a gasztronómiai különlegességeket és a helyi borkínálatot, valamint az aktív turizmus lehetőségét és a gyógyító termálvizet.

Kontakt

MMÖNK – PMSNS
Glavna ulica 7, 9220 Lendava

+386 2 575 14 49
muravidekre@gmail.com