A domonkosfai tájház épületegyüttes átadása

2019. november 9-én, a Šalovci Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség fennállásának 20. évfordulója alkalmából, ünnepélyes keretek között adták át a helybeli tájház épületegyüttest.

A megnyitón köszöntőt mondtak: Orban Dušan, a Šalovci Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsának elnöke, Marko Drofenik, a Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium Regionális Fejlesztési Igazgatóságának vezérigazgatója, Horváth Ferenc, az Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, nemzetiségi országgyűlési képviselő, Iztok Fartek, Šalovci Község polgármestere, valamint dr. Ferkov Jakab, muzeológus, etnográfus. A megnyitót kultúrműsor tette színesebbé, amelyben felléptek a domonkosfai óvodások, a szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület néptánccsoportja, az Új Muravidék Citeraegyüttes, a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola énekkara, a hodosi Őrség Művelődési és Turisztikai Egyesület népdalköre, valamint a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület népdalköre.

A tájház látogatói a fő-, illetve a melléképületekben többek között megismerkedhetnek az egykori pálinkafőzővel, a tökmagtisztítás és szárítás fortélyaival, a kenyérsütéssel és a gabonafajtákkal, továbbá a cekkerkötés, a cipészműhely és az asztalosműhely titkaiba is betekintést nyerhetnek.