A cekkerkötés mesterfogásai

Egykor a falusi élet egyik alapkövetelménye volt, hogy az emberek el tudják készíteni a használati tárgyakat különféle természetes alapanyagokból. A kukoricacsuhé, azaz a fosztás ebből a szempontból igen sokoldalúnak mondható, hiszen készíthetők belőle különféle játékok, dísz- és használati tárgyak. Az értékes tudás generációról generációra, apáról fiúra, anyáról leányra szállt. Egykor a csuhét elsősorban a paraszti háztartásban használták: ágyba való zsákokat tömtek ki vele, széles leveleivel az üvegek száját kötötték be, ruhaszárításhoz szükséges kötelet sodortak belőle, sőt még a kenyér alá a kemencébe is csuhét tettek.

A Muravidéken az emberek már rég felismerték a csuhé előnyeit, felhasználhatóságát, hiszen egy igen tartós, fonásra is alkalmas anyagról beszélhetünk. Így a kukoricacsuhéból cekkereket, lábtörlőket, edényalátéteket, figurákat és egyéb hasznos tárgyat készítettek. Az emberek mindennapi életében meghatározó szerepe volt a cekkernek, hiszen ebben vitték a mezőre az eledelt, a leányok pedig iskolatáskaként is használták. A termékek elkészítéséhez azonban sok türelemre, alapos és precíz munkára van szükség.

A természetes anyagok felé fordulás és az alkotás vágya a csuhéfonás újjáéledését hozta el, és napjainkban ismét igen keresettek lettek az említett alapanyagból készített termékek. Ebből adódóan a hagyomány megőrzésének és továbbadásának fontos szerepe van. Így gondolja ezt a dobronaki Gerenčer Silvija is, aki tapasztalt muravidéki kézművesektől tanulhatta meg a cekkerkötés csínját-bínját…

Forrás: Bárány Mara, 2009: Csuhémunkák.