Babgulyásfőző verseny

2018 óta érlelődött az ötlet, hogy Radamosban is legyen olyan hagyományőrző gasztronómiai esemény, amely összehozza a térség és a határon túli szomszédos falvak lakosságát. Ebből az ötletből született a babgulyásfőző verseny, amelyre idén már harmadik alkalommal került sor a Radamosi Helyi Közösség, a Radamosi ÖTE és a Harangvirág TME szervezésében.
Idén 23 csapat vett részt az eseményen, hogy megmérettesse főzőtudását és elkészítse a legfinomabb babgulyást. Háromtagú szakmai zsűri értékelte a leadott mintákat íz, illat és küllem szempontjából. 
A kísérő kulturális műsorban a radamosi Harangvirág népdalkört, a domonkosfai népdalkört, a turniščei néptáncosokat, a HKD Tamburašit, Stangli Tibor magyarországi szórakoztatóénekest, valamint a Nagy Noémi és Cseh Tamás Band-et láthatta a közönség. Hat órai kezdettel pedig utcabál következett a horvát Faringasi együttes produkciójával.
A babgulyásfőző versenyben az első helyen a Göntérházi Helyi Közösség csapata, a második helyen az Elektrostudio – Lutar Ignac, a harmadikon pedig a Hosszúfalui Helyi Közösség csapata végzett.