Halászlénap Lendván

A halételek kedvelőinek kedvezett a múlt szombat: Lendván július 2-án a Halászlénap programja keretében ismét több kondérban főtt a halászlé, valamint sültek a halszeletek a hatalmas serpenyőkben. A LMNÖK főszervezésében idén is a Bella Venezia étterem melletti parkolóban rendezték meg az immár hagyományos gasztronómiai rendezvényt. A nagy hőség ellenére szép számban gyűltek össze az érdeklődők, hogy megkóstolják ezt a közkedvelt halételt, a halászlét. 
A korábbi hagyományos nemzetközi halászléfőző verseny helyett az elmúlt évek korlátozásai miatt még idén is csak kisebb formátumban, Halászlénap formájában tartották meg az eseményt. Verseny ugyan nem volt, de a főzőcsapatok, akik halászlét készítettek, így is minden tudásukat beleadták, hogy elkészítsék a legfinomabbat. Aki viszont nem kedveli a halászlét, az sem maradt éhesen, hiszen két csapatnál ízletes sült halat és lángost is lehetett kapni.
A szervezők gyermekprogramról is gondoskodtak, a Kézművességek Háza foglalkoztatta a legkisebbeket, este pedig a Bánffy Központban latin est várta a szórakozni vágyókat a Luis Eduardo Castagno trió koncertjével.