III. Rétesnap Csentében

A Muravidéken a mai napig közkedvelt étel a rétes, amely a jeles napok terített asztalának elmaradhatatlan része. Számos változatban létezik, illetve különböző töltelékekkel készítik. Hogy a réteskészítés hagyománya ne merüljön feledésbe, Csentében rétesnapot szerveztek. Így – a korlátozások miatti két év szünet után – ismét rétesillat fogadta az érdeklődőket a múlt szombaton a csentei faluotthonnál. A múltbeli jó fogadtatás miatt idén már harmadik alkalommal került sor a Csentei Helyi Közöség, az MMÖNK és az LKMNÖK társszervezésében megrendezett hagyományőrző és gasztronómiai napra. Idén kedvezett az időjárás is, így igencsak tartalmas, érdekes és jól látogatott rendezvényt sikerült tartani. 
A rendezvényre látogatók a rétesek mellett megcsodálhatták a hímzett kötények kiállítását is. A legszebb kötényt díjazták is. Az idei legszebb kötény Antolašić Darinka kezei alól került ki és a legjobb rétest a Lóbarátok Egyesülete készítette. A kötények és rétesek díjkiosztója előtt kultúrműsor volt a faluotthon melletti sátorban. Elsőként a Csentei Helyi Közösség elnöke, Gal Romeo köszöntötte a vendégeket. Beszédében megköszönte a réteskészítőknek és a köténytulajdonosoknak a nagyszámú részvételt és külön hangsúlyozta a rétes fontos szerepét a muravidékiek életében.  Horvat Tomi, az LKMNÖK tanácsának alelnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. Többek közt a rétes történelmi hátteréről beszélt, megemlítve, hogy a tésztája a törököktől maradt ránk. Végül Horváth Ferenc nemzetiségi parlamenti képviselő, az MMÖNK tanácsának elnöke szólt, aki örömét fejezte ki, hogy a két év kimaradás ellenére ilyen nagy számban vettek részt a rendezvényen.
Ezután következett a legszebb kötények díjkiosztója. A több mint 60 bemutatott kötény közül a háromtagú zsűri tetszését Antolašić Darinka köténye nyerte el. A rétesek közül az öttagú zsűri kiválasztotta a harmadik rétesnap nyertesét, a Lóbarátok Egyesületét, akik túrós rétesükkel arattak győzelmet.
A fergetegesen jó hangulatról a nap sztárvendége, Dolhai Attila musical- és operetténekes gondoskodott, aki produkciójával, hangjával és humorával magával ragadta a közönséget. Majd a Skok együttes szórakoztatta tovább az egybegyűlteket a késő órákig.