Nagy érdeklődést váltott ki az 56. MOS vásár

A celjei vásárközpontban szeptember 18-án, szerdán nyílt meg az immár hagyományos, Szlovénia legismertebb üzleti és vásári rendezvényének számító, a vásárok vásárának is nevezett 56. Nemzetközi Kisipari és Vállalkozói Vásár (MOS).

Az ötnapos esemény, amely szeptember 22-én, vasárnap ért véget, öt különböző szegmensből állt: az Otthon, a Technika és Digitalizáció, a Turizmus, a B2B és a Plusz.

A kiállítási programban számos hazai és külföldi kiállító vett részt különböző szolgáltatások és termékek aktuális kínálatával. Az eseményt színes kísérőprogram gazdagította, köztük a Kapcsolatteremtés a jövő érdekében című gazdasági fórum, a kézműves utca és a Connect2Slovenia című nemzetközi üzleti találkozó.

A vásár egyik legváltozatosabb szegmensét a Turizmus jelentette, amely a látogatók számára – akik megismerkedhettek Szlovénia számos idegenforgalmi célpontjának változatos kínálatával – gazdag élményt nyújtott a butik- és a zöldturizmus felfedezésében. A kiállítók helyi és biotermékek, kézműves termékek, szolgáltatások és élménylehetőségek széles választékával mutatkoztak be.

Standunknál a látogatók információkat kaphattak a Muravidék különböző természeti és kulturális látnivalóiról, üdülési és szálláslehetőségeiről, gazdag gasztronómiai kínálatáról, valamint hagyományairól és eseményeiről. A terület gyöngyszemeinek bemutatásához nagy segítségünkre voltak a gyerekeknek és felnőtteknek szóló különböző kiadványaink.

Köszönjük mindenkinek a látogatást!