Szent Jakab-templom

A falu szélén álló Szent Jakab-templomot az 1334-ből származó összeírás említi először, majd az 1500-as évek elején ismét megjelennek róla feljegyzések. Az 1668-ban felépített tágas templom az 1747-es tűzben leégett, ezért a helyére egy szegényes faépületet állítottak, amely ideiglenesen szolgálta az egyházi célokat. A Szent Jakab-templom az 1790-es évek végén kapta meg mai formáját, de akkoriban a tornya még alacsonyabb volt a mainál. A templom oltárképét Pandur Lajcsi lendvai festőművész festette, mint ahogy a templomot díszítő freskókat is, utóbbiak azonban az évek múlásával megsemmisültek.

Szent Jakab-templom
Kattintson a 360 fokos nézethez