Aláírták a szerződéseket

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség székhelyén a délelőtt folyamán aláírták „A gazdasági beruházások serkentése az őshonos magyar nemzeti közösség által lakott területen – 1. intézkedés; A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja 2017–2020 (JR PMSNS – ANS UKREP 1/1-2018)” keretében megjelent nyilvános pályázat társfinanszírozásáról szóló szerződéseket.

Támogatásban részesülnek: Arma, Arpad Žoldoš s.p., Vinko Kramar s.p., Legartis, gradbeno podjetje d.o.o., Martmetal d.o.o. és Purlen d.o.o. Pályázati terveik megvalósítására a 2018-as évre rendelkezésre álló vissza nem térítendő eszközök összege 260.000,00 euró. A szükséges pénzkeretet a Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium 160045 számú, „A nemzeti közösségek által lakott területek fejlesztése” című költségvetési tétel biztosítja. Az MMÖNK kizárólag azokat a támogatható költségeket fogja társfinanszírozni, amelyek a nyilvános pályázat benyújtásának időpontjától legkésőbb 2018. szeptember 30-ig keletkeznek. A projektek megvalósításával előreláthatólag négy új munkahely létrehozására nyílik lehetőség.