Tulipános láda – a titkok őrzője

A néprajzi tárgyak egyik legbecsesebb darabja, a nők, a menyasszonyok titkainak őrzője a tulipános láda, amely egykor meghatározó lakberendezési darabként volt ismert – sőt sok helyen még ma is az –, emellett pedig magán hordozta az adott térség díszítőkultúrájának legfőbb elemeit.

Elődeink baltával megmunkált, faszegekkel összeépített, faragott vagy éppen karcolt ládákban őrizték vagyontárgyaikat, ruháikat. A ládák mindegyikét a területre jellemző szín- és motívumvilág jellemezte. Közülük a legdíszesebbeket tulipános vagy menyasszonyi ládának nevezték.

Ahogy azt a neve – menyasszonyi láda – is sugallja, a leányok ebben gyűjtötték össze hozományukat, amely nem csak a különféle szőtt textilekből és ruhadarabokból állt, hanem ebben tárolták könyveiket, megtakarított pénzüket, esetleges ékszereiket is. A láda egykor különösen védettnek számított, hiszen többnyire zárral volt ellátva, emellett pedig a férjhezmenetel után is a nő személyes tulajdona maradt.

A Muravidéken fellelhető tulipános ládákon a piros és az okker alapszín, a téglalap alakú mezőkben pedig a narancssárga, kék, zöld, fehér és fekete színek kerültek előtérbe, amelyek növény- és virágmotívumokon – többnyire tulipánokon – jelentek meg.

A tulipános láda manapság ismét igen közkedveltté vált, hiszen többen tároló- vagy ülőbútornak használják, egyediségükkel pedig különleges hangulatot visznek a térbe. A dobronaki Solarič házaspár mindennapjait átszövi az alkotásban megtalált öröm, a hagyományok iránti tisztelet, a kézművesség szeretete. A kezeik alól kikerült szebbnél szebb batikolt tojások és mézeskalácsok mellett nagy érdeklődést mutatnak a bútorfestészet iránt is, örömmel készítik el az egykori tulipános ládák mai, egy kicsit modernebb változatát…