„Lakodalom van a mi utcánkban…”
A lakodalom a közösség egyik legősibb és legszebb ünnepe, ahol a mindennapok ritmusa ünnepi dallammá változik. Amikor két ember úgy dönt, hogy összeköti az életét, a család, a rokonok és a barátok velük együtt lépnek át egy új kezdet kapuján. A készülődés izgalma, a ház körüli sürgölődés, a konyhából kiszűrődő illatok és a muzsikaszóval teli esték mind azt hirdetik, hogy valami különleges készül…
A 20. század második feléig hagyományos módon megtartott muravidéki lakodalmak előkészületei már jóval az esküvő előtt megkezdődtek. A családok összeültek, megbeszélték a menüt, a vendéglistát, a zenészeket. A 70-es években még gyakori volt, hogy a lakodalmat otthon, az udvaron vagy a pajtában tartották meg, azonban a 80-as évekre egyre több helyen a kultúrházakba, később pedig a vendéglőkbe került az esemény – bár a falusi udvarok hangulata a lakodalmakban továbbra is meghatározó volt.
A meghívás személyesen történt. A vendéghívó – gyakran a család egyik jó beszédű, humoros tagja – járta végig a falut, és kedves mondókával hívta meg a vendégeket a lakodalomba. A szerepe a lakodalomban végig kiemelkedő volt: ő irányította a menetet, a lakodalmat, ő tartotta össze a sokszor több száz fős vendégsereget.
A sütés-főzés közösségi esemény volt. A szomszéd- és rokonságbéli asszonyok már napokkal korábban összegyűltek, hogy elkészítsék a levestésztát, a különféle réteseket, kalácsokat, az illatos házi süteményeket. Tortát is sütöttek. Disznót és tyúkokat vágtak. A nagy napon a bőségé volt a főszerep: gőzölgött a húsleves, készült a pörkölt, a pecsenye. Káposzta és hurka is került az asztalra. A házi borok mellett a pálinka is elmaradhatatlan része volt az ünnepnek.
A lányos háznál zajló menyasszonyöltöztetés meghitt, érzelmes pillanat volt. A rokonok énekkel és jókívánságokkal búcsúztatták a menyasszonyt, aki gyakran könnyek között indult neki az új életnek.
A 70-es években sok helyen cigányzenészek húzták hajnalig a csárdást, a 80-as években már egyre több helyen harmonikás vagy akár 4–5 tagú zenekar jelent meg a lakodalmakban. A repertoár a korszak könnyűzenei slágereivel bővült. A vendégek gyakran „rendeltek” nótát, amit pénzzel jutalmaztak. A tánc és a nótázás folyamatos volt, a lakodalom ritmusa egész éjszaka lüktetett.
Vacsora előtt hálaadásként sosem maradt el az Istenhez való fohászkodás. Éjfélkor volt a menyasszonytánc, amely során a vendégek pénzzel „váltották meg” a táncot, ezzel támogatva a fiatal pár közös életének indulását. A menyasszonnyal utolsóként a vőlegény táncolt, majd az ifjú pár elvonult, majd fiatalemberként és menyecskeként tértek vissza a sokszor két napig is tartó lakodalomba.
A korszak lakodalmai ma már nosztalgikus emlékként élnek: a közösségi összefogás, a hagyományok tisztelete és a falusi élet természetes ritmusa olyan értékeket hordoztak, amelyeket érdemes megőrizni, mert ma is sokat tanulhatunk belőlük.
