Bellosics Bálint

Bellosics Bálint etnográfusként és pedagógusként dolgozott, mondhatnánk azt is, hogy a Hetés egyik első néprajzkutatója volt. Rédicsen született 1867-ben. Körülbelül ötéves lehetett, amikor szüleivel Lendvára, az akkori Alsólendvára költözött. Egykori lendvai házuk még ma is áll, de már felújított formában, a vasútállomással szemben húzódó Vasút utcában.

Édesapja, Bellosics János az egykori Alsólendva jeles személyisége volt, édesanyja, Petek Karolina Felsőlendván, a mai Gradon született. Ebből adódóan Bellosics gyökerei két nemzetből erednek, ami nagy hatással volt munkájára is.

Tanulmányai befejezése után Baján lett tanársegéd, tanár, majd kinevezték a Bajai Tanítóképző Főiskola igazgatójává. Elsőként publikált magyar és német nyelven a magyarországi szlovénok néprajzáról, kutatta néprajzi jellegzetességeiket, népszokásaikat, viseleteiket, népköltészetüket, építészetüket. Írásait többek között az alsólendvai és a muraszombati lapokban jelentette meg.

Ám egy zord téli napon megfázott és 1916-ban tüdőgyulladásban meghalt. Alig 49 éves volt. Bellosics élete során igen buzgó és szorgalmas volt, és az utókor is méltóképpen emlékezik rá, hiszen több emléktáblát helyeztek már el a tiszteletére, életéről pedig különféle kiadványok jelentek meg. 

Irodalomjegyzék, képek forrása:

  • Halász Albert 2013. Hommage à Bellosics Bálint. Lendva: Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség – Madžarska samoupravna narodna skupnost občine Lendava.